Egészségügy

Eredmények megjelenítése 81-től 100-ig 1273 találatból.

COVID monolóok: Vidéki kis kórház intenzíves szakápolója

Egészségügy - 2022-01-02

"Január körül, amikor Kásler Miklós elrendelte, hogy minden kórháznak fogadnia kell a Covid-betegeket, az intenzív osztály, ahol dolgoztam, erős létszámproblémákkal küzdött. A műszakonként optimális három helyett évek óta két szakápoló vitte az osztályt. Erre a helyzetre jött az utasítás, hogy a »tiszta intenzív« osztály mellé meg kell nyitnunk egy covidosat is. A gyakorlatban ez úgy történt, hogy kiürítettünk egy másik sima kórházi osztályt és berendeztük a Covid-intenzívet. A feltételek egy sima intenzívnek sem feleltek meg: nem volt olyan központi hely, ahonnan ráláthatunk volna valamennyi betegre, de nem volt központi monitor sem. Nagyon sok betegbiztonságot szolgáló szabályt nem lehetett betartani, nem volt tisztességes zsilipelési lehetőség sem.

A meglévő két szakápoló mellé a kórház belgyógyászatáról, sebészetéről delegáltak hozzánk további ápolókat, akik – miután nem értettek az intenzíves munkához – segédápolói feladatokat tudtak csak végezni. És olykor hat lélegeztetett betegre voltam egymagam. Órákon keresztül csak rohangáltam, mint a mérgezett egér. A másik szakápoló társammal négy vagy hat óránként váltottuk egymást: ez a váltás sem úgy működött, mint más covidos osztályokon, hogy kijön az ember és elmegy a pihenőbe, hanem az történt, hogy a gyors vetkőzés, fertőtlenítés után, irány a másik, a tiszta intenzív, ahol szinten várt jó néhány beteg.

COVID monológok: A gyermekápoló

Egészségügy - 2021-12-29

"Speciális, rákos gyermekeket kezelő osztályon vagyok ápoló. Amikor ez kiderül, az emberek többsége arra gondol, hogy szegény gyerekek meg fognak halni, milyen lelki teher lehet ez számomra. Pedig nem! Rengeteg a mosoly, a köszönöm mikor a kicsik hazamehetnek, mert 90 százalékuk meggyógyul. Nagyon jó úgy dolgozni, hogy tudom: a szakmám egyik csúcsán vagyok, és helyt tudok állni. A járványhullámok alatt sokkal többet dolgoztam, mert a mi kórházunkból sok kollégát vittek el Covid-osztályokra.

Sok lett a helyettesítés. A párom a Covid miatt elvesztette a munkáját, én lettem a családfenntartó. Rengeteget túlóráztam, éjszakáztam, kellett a pénz. A párom meg vitte a háztartást, főzött, mosott, takarított. Az elején jól viselte, de egy idő után eléggé frusztrálta ez a helyzet. Amikor kiderült, hogy magam is megfertőződtem, az a munkahelyemen keltett pánikot.

Legyengült immunrendszerű, daganatos gyerekek mellett dolgozom, így gyakori a munkába állás előtt a teszt. Minket nem is vezényelnek át másik osztályra, speciális a szaktudásunk, itt van ránk szükség. Pedig én szerettem volna Covid-osztályon is dolgozni.

Koronavírus - A fertőzöttek száma 265,3 millió, a halálos áldozatoké 5,248 millió a világon

Egészségügy - 2021-12-05

- A világon 265 371 760 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 248 620 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 264 924 275 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 242 933 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

Vakcina gyermekek számára

Egészségügy - 2021-11-25

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az 5 és a 11 év közötti gyermekek számára is ajánlotta a BioNTech és Pfizer vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett Comirnaty nevű vakcináját - erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatott csütörtökön.

A közlemény szerint az ügynökség Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) a koronavírus elleni vakcina vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az oltóanyag ugyanolyan hatású a kisebb gyermekeknél, mint a 12 évesnél idősebb fiataloknál, valamint a felnőtteknél, ezért ajánlása szerint minden 5 évesnél idősebb gyermekesetében biztonsággal alkalmazható az oltóanyag a koronavírus-fertőzés megelőzésére.


Koronavírus - NNK: továbbra is nagy mennyiségben van jelen a szennyvízben a vírus örökítőanyaga

Egészségügy - 2021-11-23

- Továbbra is nagy mennyiségben van jelen a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga - közölte a Nemzeti Népegészségügy Központ kedden az internetes oldalán.

Influenza - Tizenegyezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel

Egészségügy - 2021-11-15

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint november 1. és 7. között az országban 11 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfőn a honlapján.

Koronavírus - Pfizer: újabb vakcinaszállítmány érkezett Magyarországra

Egészségügy - 2021-11-04

A héten újabb, több mint 240 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra, ezzel az országba szállított oltások mennyisége elérte a 10,1 millió adagot.

Koronavírus - Elhunyt 74 beteg, 2595 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Egészségügy - 2021-11-03

Hetvennégy, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 2595 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. Hozzátették: eddig 5 958 890 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 740 424-en a második, 1 millió 243 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: 879 092-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 30 994 ember, a gyógyultak száma 801 690-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 46 408.

Koronavírus - A fertőzöttek száma 242,9 millió, a halálos áldozatoké több mint 4,93 millió a világon

Egészségügy - 2021-10-23

A világon 242 968 216 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 4 937 546 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 242 475 242 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 929 170 volt.A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 45 400 466 eddig a napig. A halálos áldozatok száma 735 371.

Indiában 34 143 236 fertőzöttet és 453 042 halálos áldozatot jegyeztek fel.


A széles körű maszkviselés másokat is maszkviselésre ösztönöz

Egészségügy - 2021-10-12

A széles körű maszkviselés másokat is maszkviselésre ösztönöz - állapította meg a Yale Egyetem kutatóinak tanulmánya.

Majdnem hatmillió koraszülést okozhatott a légszennyezés a világon 2019-ben

Egészségügy - 2021-09-29

Majdnem hatmillió koraszülés és majdnem 3 millió újszülött alacsony súlya függhetett össze a légszennyezéssel a világon 2019-ben - állapította meg egy új tanulmány.

A Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i intézménye (UCFS) és a Washingtoni Egyetem kutatói a betegségek globális terhét tanulmányozták, valamint a beltéri és kültéri légszennyezés hatásairól szóló, a világ minden tájáról származó munkákat elemezték, eredményeiket a PLoS Medicine című szaklap közölte kedden.

A tanulmány az eddigi legmélyebb elemzése annak, hogyan befolyásolja a légszennyezés a várandósság számos kulcsfontosságú mutatóját, köztük a kis születési súlyt és a koraszülést. Emellett a kutatás az első globális betegségteher-vizsgálat ezekről a mutatókról, amely magában foglalja az - elsősorban a konyhai tűzhelyekről származó - beltéri légszennyezés hatásait is, amelyek számlájára a mért hatások kétharmada írható.

Koronavírus - Oroszországban új csúcsot ért el a napi halálozások száma

Egészségügy - 2021-09-29

Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 857-en haltak meg az új koronavírusos fertőzés következtében a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint. Ez a legmagasabb szám a járvány kezdete óta.

A fertőzöttek száma 224,2 millió, a halálos áldozatoké 4,62 millió a világon

Egészségügy - 2021-09-12

- A világon 224 231 744 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 624 417 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 223 808 599 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 616 325 volt.

Koronavírus - A fertőzöttek száma 207,8 millió, a halálos áldozatoké 4,37 millió a világon

Egészségügy - 2021-08-17

A világon 207 824 763 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 370 906 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 207 146 797 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 361 520 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 36 886 005. A halálos áldozatok száma 622 306.

Koronavírus - Meghalt egy beteg, 52 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Egészségügy - 2021-08-06

Meghalt egy beteg, és újabb 52 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 641 870 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 480 218-an már a második adag vakcinát is megkapták.


Koronavírus - Elhunyt három beteg, 59 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Egészségügy - 2021-08-04

Három beteg meghalt, és újabb 59 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 632 428 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 462 987-en már a második adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 809 731-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 30 032-re emelkedett. A gyógyultak száma 749 773.

Kórházban 82 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 8-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 29 926-ra csökkent.

Koronavírus - Főpolgármesteri Hivatal: a budapesti antitesttesztelés további eredményei

Egészségügy - 2021-07-21

- A fővárosi és kerületi tesztelésen eddig részt vett, Sinopharm vakcinával beoltott 60 év felettiek 24,18 százalékánál nem alakult ki megfelelő védettség a koronavírus ellen - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az újabb adatok alapján szerdán.

Koronavírus - Nincs újabb halálos áldozat, 56-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Egészségügy - 2021-07-21

- Nincs halálos áldozat, újabb 56 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 578 183 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 327 325-en már a második adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: 808 945-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 30 019, a gyógyultaké 744 051-re emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma 34 875. Kórházban 76 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 1409-en vannak, a mintavételek száma 6 268 163-ra nőtt.

Koronavírus - Meghalt három beteg, 17-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Egészségügy - 2021-07-13

Meghalt három beteg, és újabb 17 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 543 891 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 202 925-en már a második adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: 808 556-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 010-re, a gyógyultaké 741 663-ra emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma 36 883. Kórházban 86 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 1659-en vannak, a mintavételek száma 6 214 858-ra nőtt.

Koronavírus - A fertőzöttek száma csaknem 186,4 millió, a halálos áldozatoké 4,024 millió a világon

Egészségügy - 2021-07-11

A világon 186 410 350 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 024 946 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 185 991 386 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 017 610 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.