Helyi

Eredmények megjelenítése 101-től 120-ig 2392 találatból.

Campus Fesztivál helyett stadionkoncertek lesznek Debrecenben

Helyi - 2020-08-06

A koronavírus-járvány miatt az idén a Campus Fesztivált nem tudták megtartani, a szervezők azonban stadionkoncertekkel igyekeznek fesztiválhangulatot biztosítani a közönségnek a debreceni Nagyerdőben.

A szervezők csütörtöki közleménye szerint augusztus 19-én, 20-án, 21-én és 22-én, azaz négy estén át nyolc kiemelt koncert várja majd a Nagyerdei Stadionba látogató közönséget, amely szabadtéren, ültetett formában, a járványügyi szabályoknak megfelelően szórakozhat. A koncertekre névre szólóan, szektorokba lehet jegyet vásárolni - írták.

A négy augusztusi estén Majka&Curtis, Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, a Bagossy Brothers Company, Szabó Balázs Bandája, Horváth Tamás, a Follow the Flow és a Punnany Massif lép fel.

XXIX. Farmer Expó: új köntösben

Helyi - 2020-08-04

Több mint 100 kiállító, 6 ezer négyzetméter épített területen várja a rendezvény látogatóit.

Miközben a szakkiállítások jelentősége egyre nő, idén ez még hangsúlyosabban jelentkezik, hiszen a koronavírus-járvány világszerte ágazatok sokaságát kényszerítette térdre. E felismerés jegyében döntöttek úgy a V-Trade Kiállítások Kft. vezetői, hogy (a járványügyi szabályok messzemenő betartásával) megrendezik a XXIX. Farmer Expót augusztus 18-21. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán. „A hazai agrárium életképességére, élni akarására utal, hogy az ágazat szereplői (ha kisebb számban és területen is) akarják és megcsinálják Magyarország egyik vezető agrár-seregszemléjét Debrecenben” - hangsúlyozta Vaszkó László vásárigazgató.

Eloszlik a tömeg

A gazdasági jellegű kiállítások jellemzője (ellentétben más tömegrendezvényekkel) az, hogy bár lehet, hogy egy adott pillanatban több mint 500-an vannak jelen a vásárterületen, de például a Farmer Expó esetében ez a félezres tömeg 50 ezer négyzetméteren oszlik el. Ugyancsak járványügyi megfontolásokból idén a határon túlról nem hívtak kiállítókat a szervezők, a külföldről esetlegesen idelátogatók pedig a határnál érvényben lévő hivatalos protokollon esnek át. -

Az expó egy 150 kilométeres sugarú körben jelentkező gazdálkodói igényt hivatott kiszolgálni. Hogy a gazdák végre ki tudjanak lépni a négy fal közül, és személyesen beszélhessenek azokkal (legyenek bár kollégák vagy látogatók) akikkel hónapok óta csak a virtuális térben volt módjuk találkozni – fogalmazott Vaszkó László, hozzátéve, hogy a jelenlévők biztonságát szolgálja az a járványügyi kézikönyv is, amit ők állítottak össze, és ami itt-ott a hivatalosnál is szigorúbb regulákat tartalmaz.

Debrecenben nyitott regionális központot a 4iG

Helyi - 2020-08-04

Debrecenben nyitotta meg legújabb régiós központját kedden a 4iG Nyrt., a társaság az észak-magyarországi gazdasági övezetben működő partnereinek kíván közvetlenebb és testre szabottabb szolgáltatásokat nyújtani.

A cég az új ügyfelek és a magasan képzett munkaerő elérése mellett a 4iG fontosnak tartja, hogy az informatikai képzésben, illetve a kutatás-fejlesztési tevékenyégben élenjáró, a térségben működő egyetemekkel, oktatási intézményekkel szorosabb kapcsolatot alakítson ki.

Az informatikai vállalat legújabb debreceni irodája mellett Szegeden és Székesfehérváron is működtet kereskedelmi és üzletfejlesztési funkciókat együttesen szolgáló központot.

A 4iG 20 munkatárssal kezdi meg működését Debrecenben, de már rövid időn belül 80-100-ra kívánja bővíteni az új központjában dolgozók létszámát.

Három fehér oroszlán született a Nyíregyházi Állatparkban

Helyi - 2020-07-27

Három fehér oroszlánkölyök (Panthera leo krugeri) született a Nyíregyházi Állatparkban. A most négyhetes, nőstény ivarú kölyköket hétfőn vizsgálták meg először az állatpark orvosai, a beavatkozás alkalmával megmérték súlyukat, kaptak féregtelenítő szert és vakcinát is. A vizsgálatot végig jól tűrő oroszlánok közül a legkisebb négy, a legnagyobb több mint öt kilogrammos.

Az egyenként körülbelül másfél kilogrammal született kölykök még anyatejjel táplálkoznak és szépen gyarapodnak - mondta el Révészné Petró Zsuzsa oktatási osztályvezető a helyszínen az MTI-nek.

Binti, a hétéves, Csehországból érkezett anyaállat és szintén hétéves párja, a korábban egy holland állatkertben élő Inkosi 2015 óta alkot egy párt a Nyíregyházi Állatparkban. A kicsiket a szerencsésebb látogatók már megtekinthetik, a kölykök olykor már kimerészkednek a külső kifutóba.


Debreceni Egyetem: továbbra is az ország második legnépszerűbb egyeteme a debreceni

Helyi - 2020-07-24

Jóllehet 14 százalékkal kevesebben jelentkeztek idén a Debreceni Egyetemre, ami körülbelül a 2018-as jelentkezési adatoknak felel meg, a 7990 jelentkező száma azt jelzi, továbbra is az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye a debreceni az ELTE után - közölte az oktatási rektorhelyettes pénteki sajtótájékoztatóján.

Bartha Elek elmondta, a felvételi pontszámok alapján az általános felvételi eljárást követően 6127 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a Debreceni Egyetem (DE) magyar nyelvű képzésein, míg az angol nyelvű képzésekre 2078 külföldi hallgató nyert felvételt, ami 71-el több mint tavaly, így 3,5 százalékos emelkedést jelent. Ez nagyon jó visszajelzés az egyetem számára - értékelt.

Kiemelte, hogy az országosan felsőfokú tanulmányokra jelentkezőkből a DE-re felvettek aránya 7,7 százalék.

A legnépszerűbb karok, ahol a legtöbb elsőéves kezdheti meg tanulmányait, a gazdaságtudományi kar (1388), a bölcsészettudományi (948) és az informatikai kar (511) - részletezte a rektorhelyettes.

A Lehel Utcai óvoda épületét korszerűsítették

Helyi - 2020-07-21

Számottevő költségmegtakarítást eredményez a debreceni Lehel Utcai Óvoda energetikai felújítása, amely vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg.

A Párizsban élő Vera Molnar munkáiból nyílik kiállítás Debrecenben

Helyi - 2020-07-13

A 70 éve Párizsban élő és alkotó magyar képzőművész, Vera Molnar különleges, számítógépes alkotásaiból nyílik kiállítás szombaton a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban - jelentette be az intézmény igazgatója hétfőn, amikor sajtótájékoztató keretében kezdték meg kibontani a napokban megérkezett műveket.

Koroknai Edit kiemelte: Vera Molnar a számítógépes művészet úttörője, aki a személytelen (számító)gép használatával is képes emberközeli, az alkotó személyiségét, képzelőerejét tükröző munkákat létrehozni.

Átadták a Debreceni Jégcsarnok új épületszárnyát

Helyi - 2020-07-07

Átadták kedden a Derék utcai Debreceni Jégcsarnok új épületszárnyát.

Fodor András, a Debreceni Hokiklub (DHK) elnöke, a DEAC jégkorong-szakosztályának vezetője elmondta: a 420 négyzetméteres épületben két tágas öltözőt alakítottak ki, amelyeket a DEAC Erste-ligás csapata és a DHK junior együttese használ majd.

Soltész Miklós: a hit továbbadása megtartó erő

Helyi - 2020-07-05

Megtartó erőnek nevezte a hit továbbadását a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben, a görögkatolikus turisztikai látogatóközpont átadásán.

Az államtitkár felidézte II. János Pál pápa egykori máriapócsi látogatásán elhangzott szavait a szabadságról, majd hozzátette: az egyházak az elmúlt harminc évben jól éltek a szabadsággal, "megőrizték, továbbadták és erősítették a hitet".

A látogatóközpontra utalva kiemelte a kultúra és a történelem ismeretének és továbbadásának a fontosságát, a közösség megtartó erejét, a rendezettség nevelő szerepét, és mindenekelőtt a hit továbbadásának parancsát, mert ahol ez utóbbi nem történik meg, "az a nemzet el fog pusztulni".

Szabadtéri színház, virágkarneváli hét a debreceni Nagyerdőben

Helyi - 2020-07-03

A debreceni Nagyerdő is újra élénk helyszíne lesz a kultúrának, lesznek szabadtéri színházi előadások, dzsesszkoncertek és a virágkocsikat is ott állítják ki - közölte Puskás István kulturális alpolgármester pénteken, a helyi Kölcsey központban tartott programismertető sajtótájékoztatón.

Debreceni közgyűlés: tulajdonba veheti az önkormányzat a DVSC labdarúgócsapatát

Helyi - 2020-07-02

- A debreceni önkormányzat közgyűlése csütörtökön egyórás vita után - 26 igen és 3 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett - úgy döntött, hogy a város tulajdonba veheti a DVSC labdarúgócsapatát.

A kerékpáros turizmus fellendülését is szolgálja a Tépe és Berettyóújfalu közt megépült kerékpárút

Helyi - 2020-06-30

Az egészséges és aktív életmód része a kerékpáros turizmus - jelentette ki Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kedden délelőtt a Tépe és Berettyóújfalu közt elkészült 8,3 kilométeres kerékpárút ünnepélyes átadóján.

A Debrecen-Derecske-Berettyóújfalu-Nagyvárad útvonalon kiépült kerékpárút hiányzó részét kedden birtokba is vehette a Derecskéről, Tépéről és Berettyóújfaluból érkezett mintegy félszáz kerékpározó.

A kormánybiztos ünnepi beszédében utalt arra, hogy teljes életmódváltásra van szükség, amely az egészséges, aktív életet helyezi előtérbe.

Révész Máriusz elmondta, Dánia és Hollandia után Magyarország áll a 3. helyen, ahol a legtöbben használják a kerékpárt. A most átadott kerékpárút egy nemzetközi hálózat része, a Bódeni-tótól indul ki, és a Tisza-tavat érintve Debrecenen, Berettyóújfalun át Nagyváradig ér.

Elhelyezték a Sensirion gyártóüzemének alapkövét Debrecenben

Helyi - 2020-06-30

Elhelyezték a svájci Sensirion első, anyaországon kívüli európai gyártóüzemének alapkövét kedden Debrecenben. Papp László, Debrecen polgármestere hatalmas elismerésnek nevezte, hogy az elektronikai ipar egyik vezető svájci vállalata a cívisvárost választotta befektetés helyszínéül.

A polgármester utalt a Debrecen 2030 város- és gazdaságfejlesztési stratégiára, amelynek kiemelt területe az oktatásfejlesztés, hogy megfelelő színvonalú, magasan képzett szakemberekkel láthassák el a városba települő cégeket.

Jelezte: a Debreceni Egyetemmel külön stratégiát alakítottak ki a műszaki képzésre, s az onnan kikerülő mérnökökre számíthat a magas hozzáadott értékű termékeket előállító Sensirion. A svájci cég megjelenése Debrecenben jót tesz a munkaerőpiacnak is, erősíti a versenyt a mérnöki munka területén - fűzte hozzá a polgármester.

Vihar - 65 ezer debreceni maradt áram nélkül

Helyi - 2020-06-30

Hétfő este 65 ezer fogyasztó maradt villanyáram nélkül Debrecenben - közölte a Hajdú-Bihar megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.Papp-Punkli Nóra elmondta, hogy a hétfő esti viharban Debrecen-Létavértes térségében fa dőlt egy nagyfeszültségű vezetékre, emiatt 22 órától 65 ezer fogyasztónál nem volt áram.

A katasztrófavédelem és az E.ON munkatársai azonnal megkezdték a munkát, de mintegy 25 ezer fogyasztónál - Debrecen déli részén - még kedd reggel sem volt áramszolgáltatás.

Debrecenben építi föl új üzemét a svájci Sensirion

Helyi - 2020-06-29

Debrecenben építi föl közép- és kelet-európai gyártóüzemét a svájci központú Sensirion - jelentette be a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Magyar Levente közölte, hogy a műszergyártó Sensirion csúcstechnológiát fog előállítani a hajdúsági megyeszékhelyen. Üdvözölte a bejelentést azért is, mert Debrecennel mint a leggyorsabban fejlődő magyar várossal "komoly tervei vannak a kormánynak". A beruházás nem a versenyképességi támogatásra épít, hiszen a vállalat már a válság előtt döntött, miután a térség más országaiban is megvizsgálta a lehetőségeket - hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány ettől függetlenül bővíti a fejlesztésre készülő cégek támogatását, hamarosan pályázat jelenik meg a 800 ezer eurónál nagyobb összegű befektetések ösztönzésére, és összesen legalább 50 milliárd forint jut a külföldön beruházó magyar vállalkozásoknak is - tette hozzá.

Debrecen közgyűlése elfogadta a 2030-ig szóló fejlesztési programot

Helyi - 2020-06-25

A debreceni önkormányzat közgyűlése mintegy 30 perces tárgyalás után csütörtökön 26 igen és két tartózkodás (Momentum) mellett elfogadta a város 2030-ig szóló fejlesztési programját. Nem vett részt a vitában és nem szavazott a Civil Fórum Debrecen Egyesület két képviselője és a Demokratikus Koalíció három politikusa, utóbbiak ki is vonultak a teremből a napirend tárgyalásakor.

Gondola Zsolt, a Civil Fórum képviselője sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte, hogy a testület csak utólag ismerhette meg saját fejlesztési koncepcióját, és miután arról már kormánydöntés született, a közgyűlés határozata "csak formalitás, színjáték" volt, amelynek nem kívántak díszlete lenni.

Hajdúszoboszlói polgármester: a fürdőváros kinyitja kapuit

Helyi - 2020-06-25

A koronavírus-járvány miatti három hónapos bezártság után Hajdúszoboszló készen áll arra, hogy kinyissa kapuit a turisták előtt - mondta a fürdőváros polgármestere csütörtökön a turisztikai szezonnyitó sajtótájékoztatón.

Czeglédi Gyula közölte: kutatást végeztek a törzsvendégek körében, akiknek 82 százaléka határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy felkeresik-e idén Hajdúszoboszlót, 15,5 százalék gondolkodik rajta és csupán 2,5 százalék mondta azt, hogy semmiképpen nem megy nyaralni.

Színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket Debrecenben a hétvégén

Helyi - 2020-06-24

A DEkult Utcák elnevezésű programsorozat keretében számos színes kulturális programmal várják az érdeklődőket a hétvégén Debrecenben - jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón a cívisvárosban.

Átadták a debreceni nagyerdei strandot

Helyi - 2020-06-19

Felavatták az új debreceni nagyerdei strandot: a 9,5 milliárd forintos beruházással, 7,1 milliárdos kormányzati támogatásból elkészült Aquaticum strandkomplexumot szombat reggel nyitják meg a közönség előtt - jelentették be a péntek délutáni ünnepi rendezvényen.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter avató beszédében elismeréssel szólt az elmúlt évek debreceni fejlesztéseiről, és azt mondta: az ottani beruházásoknál azt tapasztalta, hogy az alapkőletétel és az átadás "követhető időbeli távolságban" történik, ami országosan még nem mindig jellemző.

Szerinte ilyen az Aquaticum Debrecen Strand is, amelynek alapkövét 2018 nyarán helyezték el, és két év alatt elkészült "talán az ország legmodernebb strandfürdője".

Léptékváltást jelent Debrecennek a 2030-ig szóló fejlesztési program

Helyi - 2020-06-18

Debrecen új fázisba lép: a gazdaság- és közlekedésfejlesztés, az oktatás, a kultúra, a városnövekedés és a fenntartható térség szempontjából is léptékváltást jelent a Debrecen 2030 elnevezésű, a magyar kormány által is elfogadott komplex fejlesztési program - közölte a város polgármestere csütörtökön, a program részleteit bemutató sajtótájékoztatón.

Papp László felidézte: a kormány a projekt első, 2023-ig tartó szakaszára, a programok előkészítési időszakára 48,3 milliárd forint fejlesztési forrás biztosításáról döntött és egyetértett az összes programelemmel.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter korábban a program ünnepélyes bejelentésekor azt mondta, hogy a teljes fejlesztési program forrásigénye mintegy 600 milliárd forint.