Szimpatikus fiatalok harcos próbálkozásának tekinthető a Vadkakasok-UPC csapatának pénteki mérkőzése. A Szolnok nagy pontkülönbséggel nyert Debrecenben a férfi kosárlabda NB I-ben. A rutintalan fiatalok alkotta Vadkakasoktól ezúttal nem lehetett jelentős ellenállást várni a listavezetővel szemben. Így nem is a vereség a hír, hanem az, hogy van egy kis pénz…
Elkészítették a szombaton, a debreceni Főnix Csarnokban megrendezendő II. Tippmix Teremlabdarúgó Bajnokság döntőjének csoportbeosztását, illetve programját.
A DVSC-TEVA alakulata a Péccsel, a Kaposvárral és a tavalyi győztes REAC együttesével került egy csoportba, míg a másik ágon a Tatabánya, a Sopron, az Újpest és az MTK gárdája küzd meg egymással.Folytatta jó szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott a németországi világbajnokságon: a középdöntő első fordulójában 28-25-re verte Csehországot, így továbbra is százszázalékos.
A magyar válogatott vasárnap este Kielben legyőzte Norvégiát a Németországban zajló férfi kézilabda-világbajnokság E csoportjának második fordulójában. Ezzel a sikerrel Skaliczki László együttese már továbbjutott a kvartettből.
Böőr Zoltán régóta küszködik sérüléssel, de pár hónappal ezelőtt úgy tűnt, végre felépült, ezt maga a játékos is megerősítette honlapunknak adott nyilatkozatában. A középpályás hétfőn el is kezdte a munkát a csapattal, de hamar kiderült, nem bírja a terhelést, ezért az orvosi stáb a műtét mellett döntött. A beavatkozást Dr. Varga Lehel végezte el.
A Vadkakasok kosárlabdacsapatának rendbetételéhez majdnem annyi pénz kellene, mint amennyi a DVSC labdarúgógárdájának éves költségvetése. Ennyit az önkormányzat nem akar, de nem is tud adni, mivel annak törvényi akadályai vannak – mondta Kósa Lajos polgármester, aki szerdán Vadkakasok-ügyben tartott sajtótájékoztatót a városházán.
Angliába szerződött a DVSC-TEVA válogatott labdarúgója, Halmosi Péter. A 27 éves középpályás fél évre kölcsönben szerepel majd az angol másodosztályú Plymouth Argyle együttesében, ahol Buzsáky Ákos csapattársa lesz.
Ismert politikusok és játékosügynökök is benne lehetnek a fehérvári futballbotrányban. Az ügyészség összesen kilenc személy ellen nyújtott be vádiratot a Videoton Labdarúgó Kft.-ben elkövetett visszaélések miatt. Dr. Boda Orsolya, a Fejér Megyei Városi Bíróság sajtószóvivője megerősítette, hogy adócsalás és más bűncselekmények miatt indítanak eljárást az 1998 és 2005 közötti időszakra vonatkozóan.
Edzések nincsenek, a légiósok és a vezetőedző hazaköltöztek, több játékos is eligazolt. Vasárnap 18 órától a sereghajtó Hódmezővásárhely otthonában a hajdúságiak Walke Károly edzővel és azokkal a magyar játékosokkal, akik itt maradtak Debrecenben, vagyis, Ádám Bélával, Tóth Gáborral, Molnár Miklóssal, Papp Tamással, Takács Dániellel és a klub juniorjaival lépnek pályára, valószínűleg.
Amint arra számítani lehetett: hónapok óta pénz nélkül játszó, pénzükre váró játékosokkal, az előzetesen ígért határidőig sem állt szóba senki sem, ezért többen is úgy döntöttek, nem várnak tovább, hanem odébbállnak. A cseh Nymburk csapatához távozó Milos Mirkovics után csütörtökön két magyar válogatott játékos, az irányító Fodor Márton és a hátvéd Molnár András lépett.
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság New York-Denver találkozójának hajrájában egy szabálytalan szerelést követően egymásnak estek a pályán lévő játékosok. A megvadult kosarasok a közönség közé lökték egymást, másodperceken belül elszabadultak az indulatok, a cserejátékosok is beszálltak a verekedésbe.
Fölényes győzelemmel zárta az évet a DKSE NB I-es férfi kézilabdacsapata. Dayka István gárdája pénteken a Nyíregyháza otthonában lépett pályára, és 41-28-ra nyert. A debreceniek akár már az első félidőben eldönthették volna a két pont sorsát, hiszen vezettek 9 góllal is, ám szünetig a hazaiak ledolgoztak hátrányukból, és így az első játékrész 18-14-es vendégelőnnyel zárult.
A francia Jimmy Tchana után a gaboni védekező középpályással is megegyeztek a DVSC-TEVA vezetői. Eldőlt, hogy a 30-szoros gaboni válogatott, Thierry Issiemou Debrecenben folytatja pályafutását. A 23 éves védekező középpályással 2010. december 31-ig szóló szerződést írtak alá a DVSC-TEVA vezetői.
A mérkőzés előtt Sandro Tomicot és Ronald Habit búcsúztatta el a DVSC-TEVA vezetése, és a hazai drukkerhad: a klub nem hosszabbította meg a játékosok év végén lejáró szerződését. A Loki leigazolta a 22 éves francia-kameruni csatárt, Jimmy Tchanát, aki három tesztmérkőzésen ötször volt eredményes; a bajnokcsapat vezetősége négyéves szerződést kötött a fiatal játékossal.
Az MTK nem játszott jól, de megérdemelten nyerte a mérkőzést, így zalaiakhoz képest hat pontos előnnyel zárta az idei évet, egy esetleges vasárnapi debreceni győzelemmel is öt egységgel a mezőny előtt várhatja a tavaszi szezont.
Második csoportmérkőzését is biztosan nyerte a magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon, s ezzel már biztosan bejutott a középdöntőbe. Németh András együttese nyolc góllal győzött Macedónia legjobbjai ellen.